Megjegyzés

  1. B Ildi

    Hány ilyen ismerőst láttam facebookot elárasztani ,majd szépen lassan eltűnni. Először bepróbálkoznak minden ismerősnél utána pedig mind eltűntek. Remélem sokan megnézik ezt a videót.

  2. Barbara Teket

    Irritálnak egyszerűen. Általában válaszolok, hogy nem érdekel semmilyen MLM munka, erre az szokott lenni a válasz általában, hogy EZ NEM MLM! Vagy küldök neki állásajánlatokat gyárakból stb. Vagy egész egyszerűen írom, hogy KERESS NORMÁLIS MUNKÁT, SZIA

  3. lcsabi

    Szerintem nincs ember aki legalább egyszer nem sz.pta be ezt a fasztasztikus lehetőséget :D

  4. Nora Szerencses

    Jaj de jó hogy csináltál erről videót és elmontad a véleményed erről az egészről. Teljesen ugyanezeket vallom,nálam ami bevált amikor idegen keresett fel ezzel, azt teljesen figyelmen kívül hagytam ,nem írtam vissza az illetőnek,amikor ismerős írt, na az már necces volt mert muszáj volt azt mondanom hogy: "bocsi de ez engem nem érdekel", és hát igen nem hagyott békén,jöttek a következő rábeszélős üzenetek. Értem én hogy ez az egész üzlet alapja hogy embereket keresnek szinte bárkit, de azért nem kellene ennyire erőltetni. Egyszer is megérthetnék hogy a nem az nem. Köszi a videót!😘😊

  5. Anita Ludman

    Engem csak régen egy ilyen műanyagedényes rángatott el egy termékbemutató összeröffenésre, de végülis azóta is használom azt a két edénykét, amit akkor vettem, szóval nem vettem zokon, és azóta se keresett meg, a másik meg egy ilyen aloe verás kencefice volt, amit egy ismerős miatt kellett végigülnöm, de aztán ott helyben kiderült hogy rettenetesen allergiás vagyok rá, akkora haragosvörös folt lett a pofámon 10 másodperc alatt, mint a tenyerem, na rögtön leszállt rólam, soha többet felém se nézett (azóta is allergiás vagyok mindenre, amiben van aloe vera), viszont ez adott egy jó ötletet, és akárhányszor ilyennel kerestek meg, ami ilyen kenős vagy evős termék, mindig rákérdezek egy összetevőre (amiről tutira tudom, hogy van benne), hogy tartalmaznak-e ilyet vagy olyat a termékei, és amikor rávágja, hogy persze, mert az ilyen szipiszupi hatóanyag, húsz évet fiatalodom tőle egy óra alatt meg minden, akkor sajnálkozva elmondom, hogy halálosan allergiás vagyok rá, már kórházba is kerültem miatta stb... na ez tényleg hat... azonnali hatállyal lekopnak rólam, nem mernek megkockáztatni valami egészségügyi pert szerintem :-D

  6. Kitti Langmár

    Az én utolsó MLM-es üzenetváltásom (2020.04.06.): Ő: Szia! :) Kérdezhetek egyet? Milyen hatással van a jelenlegi helyzet az életedre? Én: Szia! Persze - ezzel egy kérdésedre válaszoltam is :) további szép napot! Ő: :'D :'D Neked is további szép napot B)

  7. Cinthya B

    Egyebkent annyira kellemetlen amikor egy ismerosrol van szo. Sajnos nekem is akad ilyen a kornyezetemben es borzalmasan ereztem magam minden alkalommal amikor megkeresett. Elmondtam 100x, hogy nem erdekel, de ahhogy te is mondtad... oket meg ez nem erdekli. Tok olyan erzes mintha at lenne mosva az agyuk es nem is az az ember lenne akit miegisertem. Meg ettol is nagyobb csalodas mikor rajossz, hogy valaki csak azert kedves veled mert be akar vonni a bizniszbe. En eljutottam arra a pontra amikor megirtam, hogy figyi, nem akarok veled beszelni mert mindig csak a ceget emlegeted, valahogy mindig oda lyukadunk ki. Szaraz a borod? Forever. Jaj faradt vagy? Forever. Iszol egy kvt? Nem koszi. Jaj akkor probaldd ki a Forevert! Egyszeruen az oruletbe keregetett es ugy erzem h total megromlott a kapcsulatunk is es nem is vagyunk baratok. Gusztustalan ez az egesz. Biztos van akinek ez tok jo, mert van aki milliomos lett belole, akik a top x-ben vannak azoknak valoban nagyon megeri. De azert te, mint egy "kis pont" ebben az oriasi gulytoben kb eselytelen, hogy ebbol elj meg. Lehet, hogy lesz valami beveteled, de nem fogod tudni teljes allasban csinalni. Az ignoralas, tiltas/torles sztm a leghatekonyabb, mert mindig mindig mindig van egy megoldasuk meg otletuk mindenre.

  8. Tamara Tóth

    Egy nő írt nekem, hogy az instaprofilom teljesen más, mint a többi nőé és sokkal különlegesebb vagyok náluk, úgyhogy beszélnünk kéne, mert lenne egy fantasztikus lehetősége a számomra. Megírtam neki, hogy ez kedves tőle, de tartós heteroszexuális kapcsolatban élek, úgyhogy köszönöm nem.

  9. Eszter Nagy

    Én az ilyen ismerősöknek sem írok már vissza NINCS erőm... vannak akiknek egy éve... de nem adják fel, magukkal beszélgetnek a Messengeren 😫😭 Ha már nincs mit írniuk dobnak egy emojit néha... Én már többükkel is tudattam hogy NEM érdekel NEM fogok tukmálni és eddig egy esetben működött. Szóval inkább csak nem válaszolok. 🤣 Oh és ha telón hívnának megkérem hogy hívjon másnap és amint letettük, tiltom a számot 🙈 Engem kevés dologgal lehet ennyire felbaszni! 😆

  10. Csilla

    Páromat találták meg egy bizonyos német cég képviselői... Pont érettségi után volt. Úgy láttam, hogy nagyon beszippantotta Őt ez az egész ígéret, amit kínáltak neki, a gyorsan megszerezhető pénz és sikerek ígérete (egy volt osztálytársa is ajánlgatta neki, szerintem ezért is kapta el Őt annyira a turbina). Annyira elegem lett, hogy intervenciót hirdettem és megmondtam, hogy nem engedem, hogy ezt csinálja, mert le fogják Őt húzni anyagilag és lelkileg is. Szerencsére hallgatott rám és nem költött pénz a "tanfolyamukra"...

  11. kristof Beri

    Én olyan jót nevettem ezen a videón imádom a humorod 😂😂❤️

  12. Nikolett Orbán

    Én azt szoktam írni, hogy szívesen együttműködök vele, amennyiben rendel tőlem egyedi ékszert ha visszatérek a szülési szabadságról és belinkelem az oldalam. Soha többé nem keresnek 😂

  13. Alexa aa

    Végre egy pontos videó erről az egészről!

  14. Boglárka Daku

    Voltam benne engem nagyon könyen le lehetett rázni mert utáltam zaklatni az embereket . Talán 1 hónap volt amikor jol kerestem aztán el apadt a dolog ki száltam aztán soha többet nem hagytam magam ilyenbe bele rángatni . Én úgy rázom le őket hogy nem rázom le őket ugy csinálok mindha érdekelne aztán nem írok visza aztan megint ugycsinálok és egy idő után rájönnek hogy ez csak szòrakozik és el veszi az időt a többi "értelmes ," ügyféltől

  15. Alíz Krekács

    Már az elején a titkolózás fura, nem indítanak egyből a cég nevével, mert akkor mindjárt eküldenék őket, mert már egyre többen képben vannak, hogy mi is ez. Viszont én szeretem tudni az elején nagyjából miről fogok kiselőadást hallani. Aki értelmes az tudja, hogy minen prezentáció a témamegjelöléssel kezdődik. Ha ez nincs már lehet gyanakodni, hogy tisztességtelen a dolog. Rengetet lódítanak kitalált mesékkel, érdekes módon mindenki ismer valakit aki ebből milliókat keresett (csak épp nem ő). Bizonytalan eredetű alibi termékeik vannak (méregdrágán) amik csak a hálózatépítésről/pénzbeszedésről vonják el a figyelmet. Ez nem erről szól, hogy jobb minőséget kapsz, a boltban is találni jókat aminek van márkája és bevizsgált. Attól, hogy valaki rámondjamég nem lesz csúcsminőség, az "értékesítők" még az összetevőkkel sincsenek teljesen tisztában, csak mondják róluk a betanított szöveget. Én is végeztem némi kutatómunkát mert kaptam ilyen megkereséseket, de óva intek ilyesmitől mindenkit! Ez NEKIK üzlet, hogy hiszékenyeket lehúznak és ebből van a bevételük.

  16. Kincső Kovács

    Engem egy "pénzügyi intelligencia" című előadással találtak meg egyetemen. Ott, ahol mindenki reális félelme, hogy miután megkapja a diplomáját úgy lép ki a nagyvilágba, hogy egy rohadt kis csekket nem tud befizetni. Beetettek, hogy ők annyira jó fejek, hogy minden álmuk edukálni egy ilyen fontos témáról a fiatalságot. Én elmentem kávézni. És mikor lesett... olyan mérhetetlenül ostobán éreztem magam. Mintha a nyomulós srácnak a bárban elhinném, hogy a nyakláncom tetszik neki és ő nem keres futókapcsolatot mert az igazit várja. Azóta szó nélkül csapom rá a telefont, vagy tiltom!

  17. Syrean Syrean

    Exemnek a testvére kezdett mlm-es cégnél dolgozni. Mikor exnek közeledett a születésnapja, bratyóka mondta neki, hogy válasszon valamit a termékkészletből és az lesz az ajándéka. Elérkezett a szülinapja, s mikor átadta neki az ajándék terméket azt mondta, hogy fizesse ki az eredeti ár felét, mert ő max akkora árkategóriában akart neki bármit is venni. Szóval vett magának féláron egy terméket szülinapjára. :D

  18. Antonia U

    Hát ez a video pont aktuális volt számomra! Már nagyon sok ilyen felkérést kaptam és sehogy nem tudtam le vakarni magamról! Borzalmasak ezek az emberek..

  19. Boglárka Bognár

    És ha most nem csatlakozol akkor soha nem lesz saját házad meg autód, meg örökre szegény maradsz. Sajnos egyszer engem is beszívott 3 hónapra és hát akkor volt nagy koppanás amikor rájöttem hogy agymosás az egész és nem az hajt senkit hogy másnak jó legyen (pedig ezt mondják) hanem az a lényeg hogy NEKEM jó legyen.

  20. Vivien Zagyi

    Szia :) Én gimnázium végén beléptem egy ilyenbe. Dejó lesz majd plusz pénz. AHHA........ Aki "alatt" dolgoztam olyan szinten rám volt szállva. Mennyi rendelés van? Miért csak ennyi? Miért nem foglalkozol vele többet? Meguntam ezt az örökös tapadást és hajtást. Kiszálltam a fenébe.

  21. Viktória Joó

    Nekem az a legmegdöbbentőbb, hogy némelyik ilyen rendszerben toborzásnál még az se derül ki, hogy mi a termék!

  22. Fakenuba Furamuki

    Ha telefonszámot kérnek, meg kell adni egy másik MLM-es számát s készítsd a popcornt!

  23. Dorooo P

    En regen udvarias, jolnevelt lanykent vegighallhattam telefonban a mondokajukat, mert hat megse lehetek bunko, szegeny, o csak a munkajat vegzi, stb. Hat mar jo par eve meguntam es ahogy elkezdi h ki es mit akar, mondom, h koszonom, nem erdekel es kinyomom.

  24. Lajos Csaba Magyar

    Ne kávézz, egészségtelen. De ha eljössz velem kocsmába, elmondom, hogyan kell ezekkel bánni - és még egy fiatalos, dinamikusan fejlődő világcégben is többmilliós részesedésed lehet, mindössze havi 30 perc ráfordítással.

  25. béla kovács

    6:57 Az ilyenre kell azt mondani, hogy jó bornak nem kell cégér.

  26. Nauzika Fabian

    Bárhol, bármikor végezheted csak wifi legyen (meg több 1000 euro ....és xanax vagy vodka a zsebedben!🤦‍♀️) Ex onlájn anyu, az örök élet kft.-nél....agyfaszt kaptam és kiléptem immáron 6 éve történt!

  27. Dóra Kovács

    én ilyenkor azt nem értem, hogy tényleg mi hajtja ezeket az embereket. főleg ez a világmegváltás-érzet, a határtalan boldogság és pozitivitás amit közvetíteni akarnak, az honnan jön? én nem hiszem el, hogy ez a mlm történet hol adja bárkinek is ezt. miből jön. mindenhol azt hirdetik, hogy "relatíve 0 munkával mekkora pénzeket lehet bezsebelni". nyilván mindenki pénzből él és szüksége van rá, de megéri eladni a lelkedet érte? már ott hitelét veszti az ilyen ember, aki nem fogadja el a nemleges választ. biztos 10K-ért fogok venni aloevera gélt, amit a sarokban lévő növényből is le tudok szedni xd volt egy csaj, akivel egy iskolába jártam és csak azért bejelölt, hogy ezzel a gyászos lumispa utolsó utáni szarral rám írjon, és nem vette a lapot, amikor kitöröltem. nyilván ismét bejelölt :) kedvencem amikor még a köszönésben sem cserélik ki a nevet és azt küldik el neked amit az előző elszenvedő alanynak küldtek :D teljes agymosás xd

  28. Bea Csesztregi

    Eddig a legjobban az vált be, amikor én is hasonló termékeket kezdtem el ajánlani, állítottam, hogy az sokkal jobb. Elég hamar megunta.

  29. Laura Bodnár

    Végre valaki kimondja ezt nyilvánosan 🥰🙏

  30. Fruzsi

    En mar azon gondolkodom, hogy osszeallitok egy dokumentumot amiben nem sertoen de elmagyarazom hogy ez miert nagyon gaz. Linkelem ezt a videot is es Hedinkeek podcastjet a temarol, nehany mlm memmel egyutt. Es ezt kuldom el mindenkinek. Utana mehet a tiltas. 😅😁

  31. Netta Leimeter

    Ohh igen a NuSkin nácik a 100ezres arctisztító kütyüjükkel amitől hamvas babasegg lesz az arcod, meg az extra fehérítő fogkrém, és most ajándékba egy csókálló rúzst is kapsz, szigorúan kávéscsészét smárolva kell bemutatni 😅

  32. Kriszta.P

    Mióta gyesen vagyok, millióegy ilyen ügynök megtalált, mindegyik a legsunyibb “szia, olyan cuki a kislányod, mennyi idős?” kérdéssel indít... mindegyik a hülye facebook oldalukra irányít, ahol szinten nem mondanak semmi konkrétat. Úgy kell belőlük mindent harapófogóval kiszedni.

  33. Alexandra Dandé

    Nekem egy volt osztálytársam, akivel egyébként jóban voltam keresett meg engem, hogy felhívhat-e. Biztos voltam benne, hogy nem csak arra kíváncsi, hogy mizu velem, hiszen FB-on láttam, hogy egy biztosítós cégnél dolgozik ügynökként. Írtam is neki, hogy ne haragudjon, nem szeretnék ilyesmikbe belemenni, felejtsük el ezt az egészet, mintha nem is írt volna, mert nekem többet ér az, hogy megmaradjon a jó ismerősi kapcsolat. Mert nem akartam, hogy le kelljen tiltanom meg nem akartam azt se, hogy osztálytalin vagy bárhol, ha összefutunk kellemetlen legyen. Sikerült lerázni, de én nem is értem miért jó ez. Ezzel tényleg messzire el lehet lökni magadtól az embereket, aztán nem marad senki sem.

  34. Zoltán Tencut

    Igen. Egyetértek alapvetően az MLM-el kapcsolatos felvetéseiddel. Aki nem tud értékesíteni az ne akarjon MLM-ezni, mert bukta lesz az egész. Aki viszont tud értékesíteni és ért a marketinghez, az az élet sok más területén is boldogulhat. Autókat, ingatlanokat, hiteleket és sok más dolgot is értékesíthet. Mivel az emberek csak nagyon kis százaléka hajlandó megtanulni értékesíteni, éppen emiatt keresnek az értékesítők nagyon sokat. Aki nem meri kimondani egyenesen, hogy: " Úgy döntöttem nem élek ezzel a lehetőséggel és légyszíves a jövőben sem keress meg hasonlóval." annak biztosan nem való sem ez, sem az értékesítés. Manapság pedig úton-útfélen kéretlen reklámokkal bombáznak minket az "élvonalba" tartozó cégek is. Nem tudok megnézni egy youtube videót, hogy az influenszerek arcomba ne nyomnák a termékeket amikbe ők tuti nem hisznek, na de szponzorált tartalom. Csak ebbe azért mennek bele és úgy gondolom Gabriella te is azért kedveled ezeket inkább, mert nem kell tudnod értékesíteni. Csinálsz egy cuki kis videót amit a youtube szintén teleaggat pluszba kéretlen reklámokkal amikkel meg minket bombáz és te ezért pénzt kapsz. Ez mennyivel etikusabb? És erre mégis hogyan lehet nemet mondani? Ha kiköltözik valaki egy erdőszéli kunyhóba ott talán nem kap kéretlen reklámokat. Szóval fontos az egészséges önkritika is úgy gondolom. Csak az egónak jobb, ha úgy adjuk be önmagunknak, hogy az a bizonyos értékesítő a rossz, ahelyett, hogy beismernénk, hogy lehet neki ez megy, akár sokat is keres vele, de nekem nem menne és nem akarok kudarcot megélni még akkor sem ha ezért fizetnek nekem bármennyit is. Utánaolvastam és a statisztikák szerint, az emberek 90 százaléka azért lép be egy MLM cégbe, mert úgy érzi magányos, nem tartozik sehova, nincsenek valódi kapcsolatai. Ők nem is a pénzért vannak ott, hanem a társaságért, azért, mert valaki bátorítja őket és van akivel beszélgessenek. Ez is egy szegénységi bizonyítvány a társadalmunkat tekintve. A közösségi média korában rekord számú magányos ember van akik hajlandóak fizetni is azért, hogy valahova tartozhassanak.

    1. Gabriella Módis

      Alapvetően a reklámokkal nincs bajom, ha egy tartalomgyártó munkásságát kedvelem, nem zavarnak a reklámok, ha egy filmet reklámok szakítanak meg, bosszantó, persze, de túl tudok rajta lendülni, addig kimegyek mosdóba, iszom egy pohár vizet, ránézek a telefonomra. Az utcán szembejövő reklámokhoz már annyira hozzászokott a szemem, hogy fel sem tűnnek. Itt vagy tudomást veszel róluk, vagy elengeded őket. Ami engem a leginkább zavar, az az MLM-esek kommunikációja, ahol nem is igazán a terméken van a hangsúly. Talán egy ügyes reklámmal szívesen ki is próbálnám azt, amit értékesítenek, de a legtöbbször maga a termék háttérbe szorul. Ami gyomorforgató, az az a próbálkozás, amit annak érdekében elkövetnek, hogy te is csatlakozz hozzájuk, vagyis beszervezzenek maguk alá, hogy pénzt hozz nekik és ők feljebb kerüljenek a kis piramisukban.

  35. Aliz Tisoczki KITCHEN MEMORIES-BUT VEGAN

    Szerintem ezek az emberek nagyon kétségbeesettek és kilátástalan helyzetben vannak. Tudják, hogy ha a fejük tetejére állnak akkor se tudják megváltoztatni az életüket, ugyanott kell lakniuk, mert mondjuk odaköti őket a hitel, ugyanott dolgoznak ugyanannyiért és kínjukban minden hülyeséget elhisznek. Én is beléptem ilyenbe és ez akkor történt velem, fiatal voltam és kilátástalan volt a helyzetem. Ha megkeresnek ilyesmivel válaszul elsorolom, hogy nekem mi vált be, vagyis mit tanultam és milyen szakmában dolgozom amivel jobban keresek mint azokkal, amit előtte csináltam, illetve ajánlom a könyveimet. Ezek után nem szoktam tovább zaklatni.

  36. Toth Andrea

    Szia, nagyon hasznos téma👍engem is fiatalon megtalált ilyen ember, rossz passzban, önbizalomhiányos időszakomban voltam és el is mentem többször meghallgatni előadásokat, amit borzalmas időpocsékolás volt. Aztán volt egy barátnőm, szerettem őt, de az eskűvőnkre nászajándéknak egy ilyen "mlm kezdőcsomagot" adott, beléptet az adataimmal, egy saját utazási irodám lett volna az ő állitása szerint, ami havi fizetési kötelezettséget is jelentett, kb 70 usd!!!! ami nem kevés. Itt még békés uton próbáltam mondani hogy ilyet nem adunk nászajándékba, nem regisztráljuk az én adatimat sehová, mert ez visszaélés, de nem értették miért vagyok ilyen, ők most egy remek pénzkeresti lehetőséget adtak a kezembe. Nagyon gáz volt a szitu!!!!!! Amikor szinte üvöltve rámparancsolt a párja hogy fizessem a havi dijjat, üvöltöttem már én is hogy NEEM, itt lett örökre vége a barátságunknak. Sajnálom a lányt hogy beszippantotta a rendszer....sőt az idióta párjától is elvált, persze azóta ő is abbahagyta, mert nem mükődött a rendszer.... nem keresett belőle egy fillért sem...

  37. Rita Timár

    Jelenleg a DoTerrával vagyok így. A termékeit mondjuk szeretem és használom, és csak azért regisztráltam be, hogy magamnak és a családomnak tudjak rendelni termékeket mindenféle haszonszerzés nélkül, amelyekre szükségem van, s így ne kelljen az általad is említett emberektől függnöm. Ugyanis az a fajta nyomulás, erőszakoskodás, amit a beszervező emberek művelnek, egyszerűen gusztustalan és tapintatlan. Én nem is agitáltam senkit, hogy csatlakozzon be "alám", mert etikátlannak tartom.

  38. Nikoletta Buza

    Nálunk rendszeresen hívogatják a vezetékes telefont, nekem abszolút bevált taktika, hogy halózok, mintha rossz lenne a vonal és beválik!😅 Mindig lerakták, sokszor még hallottam, ahogy mondják a munkatársuknak vagy nem tudom kinek, hogy szerintem ő nem hall. És a legjobb: soha senki nem próbált meg eddig visszahívni még egyszer😂

  39. Boglárka Regina Horvàth

    Van egy nő a tik tokon konkrétan írt egy verset hogy a gyerek hogy szenved a bölcsibe.Majd a végén ott a szöveg ha nem akarod hogy a gyereked a bölcsibe sínylődjön csatlakozz a foreverhez😂Azt hittem elhányom magam.Masszív érzelmi zsarolás.Nu skin ,Forever mind hányinger meg van az a Tupper fuuu..😂Műanyag szarok 10.000 ért.Egyedül talán az avon aki a normális kommunikációt mutatja. :D

  40. Anna Manna

    A GLS nél próbáltam kezdeni. Először kértem újságot és termékmintát a parfümökből... Ha éltetek már büdös tisztítószeres szart... Nah és megírtam hogy nekem ez bűzlik szó szerint...

  41. Rimonádé

    Nekem az volt a kedvencem ebben a témakörben, amikor írtak nekem, hogy kijött egy szuper, új fogyasztószer. Ezt pont aznap kaptam, amikor 50 kgt-ot mértem a mérlegen kapukulccsal együtt. Eleve érzékeny téma a súlyom, de felmentem az illető facebookjára és hát egyáltalán nem azt láttam, hogy testalkat tekintetében hasonlítani szeretnék rá. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy számomra fontos a példamutatás is. (ugyanakkor pénzügyi tanácsot attól fogadnék el, akinek a megfelelő tudása meg van hozzá, nem pedig attól, aki bérelt öltönyben és céges autóval jár, amihez a benzint sem neki kell venni) Valamint a 9-10 napos tisztítókúrák, amelyek amallett, hogy gyomorrontásos tüneteket okozhatnak, még veszélyesek is. Nem szeretem, mert elhitetik az emberekkel, hogy ez minden problémát megold. Ahelyett, hogy az adott személy megfelelő életmódot találna magának.

  42. 13 bmk

    Végzett közgazdászként engem is beakartak ebbe rángatni. Kell tőke.... és add el a vevőknek az álmait.... Hazudj magyarul. En jókor mondtam nemet. Anyukámék kiskoromban belefutottak.

  43. Balazs Miko

    Amikor a kávés hölgynél előkerült a top 5 lista, ott egy félmosoly ült ki az arcomra: Tudtam hogy nálad már tolt egy bukfencet. (ha jól emlékszem sminkes vagy/voltál sejtettem hogy képben leszel) Köszi a videót, szórakoztató volt!

    1. Gabriella Módis

      Marketingesként is tépem a hajam az olyan bevezetőknél, hogy a “mi cégünk nem hisz a hagyományos marketingben, a saját ajánlásunkkal népszerűsítjük a terméket” 🤢 😅

  44. Komment Elek

    Nekem ilyen dumát osztott egy rendkívül unszimpatikus pali akit szívességből meghallgattam(már azt is bánom):-"Figyelj ez olyan vitamin,ezt szedte a gyerek,mindenki kidőlt az oviban ő soha egyszer nem volt beteg,még az orra sem folyt".Nem akartam elrontani a kedvét hiányos biológiai ismereteimmel melyek szerint aki nem beteg gyerekkorában kb védtelenül,egy lehetetlen gyenge immunrendszerrel áll neki a kamaszkornak(elég hihtetlenül hangzik nem? :D )

  45. Kawaiitoku

    Ismerős írt rám, körülírta a szokásos mlm-es témát és beleszőtte, hogy "értelmes, okos, megbízható, ambiciózus vezetőt keresek, Rád is így emlékszem, persze szólj ha tévedek". Öreg hiba volt, azt válaszoltam, hogy sajnos téved, ostoba vagyok, rohadt lusta, kicsit sem ambíciózus, és elköszöntem. Engem nem keresett többet. :) Persze az erőszakosabb fajtát ennyivel nem lehet leszerelni.

  46. 66

    ahh hideg futkos a hátamon még a gondolattól is,nekem is volt ilyen megkeresésem, több is.. de a legrosszabb mikor ismerős volt, nem értette meg hogy nem érdekel csak mondta mondta mondta (hónapokig) ... végén nem reagáltam rá mikor erről volt szó és ez volt a legjobb megoldás.számomra nagyon távol áll már maga a termék rábeszélés nem hogy még olyant ami még engem se érdekel meg ált sza.t se ér. és még bruti drága is..undorítónak tartom az egészet azokat az ismerőseimet akik ezzel foglalkoznak lazán csak átállítom az oldalán ha valamit felrak én ne is lássam...az is mekkora vicc mikor előadják magukat és a végén azzal jönnek hogy x összeget be is kell fizetni :D korábban kell felkelni ahhoz hogy ilyenekbe behúzzanak ;)

    1. 66

      + amitől mostanság ki vagyok folyamat zaklatnak rejtett számon felmérésekkel és nem tudsz mit csinálni velük, annyi hogy nem veszed fel,de már van egy olyan módszerük hogy egymás után hívnak mintha fontos lenne és felveszed de már azt is offolom.

  47. Roland Szalai

    Szia Tudod szuper üzlet és nagyon okos volt aki kitalálta, de csak neki és az első belépőknek. Én is így csinálnám baromi jó marketing fogás. Viszont te is tudod, hogy kis keresgelessel olcsóbban találsz helyben hasonló összetevőket tartalmazó termékeket és kis szerencsével talán a magyar gazdaságot támogatod vele. Amire sajnos egyre kisebb az esély, de marad időd arra, hogy valódi dolgokat csinálj, bevallom az elmúlt két hónapban te vagy a 7. aki próbált rábeszélni, eleinte majdnem bele is mentem a csábításba. Én nem hiszek benne. De neked sok sikert kívánok. Üdv

  48. Attila Károly

    Elég rám nézniük, és pontosan tudják, hogy esélyük sincs. :-D Ha esetleg mégis próbálkoznak (ilyen már nagyon rég volt), akkor közlöm velük, hogy nem érdekel. Mindig tegeződöm velük. Ha nem adják fel, jön a "válaszom melyik részét nem érteted (?)" visszakérdezés. Mindig bejött. Jó pár éve egy akkori cimborámat (egyben a zenekarom tagját) sikeresen befűzték rokonságon keresztül. Ő tipikusan az az arc volt, aki a semmiért cserébe akart pénzt keresni. Az ilyen ostoba becsvágyók mindig bedőlnek nekik. Csak az ő kedvéért elmentem egy ilyen előadásra. Ez a '00-es évek dereka - akkoriban élhették a fénykorukat. Szóval elmentem egy ilyen előadásra, ahol először sorban felálltak az akkor már sikeres ügynökök egy színpadon, és sorban elmondták, hogy mivel foglalkoznak polgári állás címen, mi a céljuk ezzel az egésszel, és hol tartanak éppen ebben az egyébként dehogyis piramisjátékban. Volt köztük egy rettenetes külsejű nő; ő volt az egyetlen, aki csak ezzel foglalkozott. Valahogy mindegyik ügynök vagy a szociális szférában melózott (mondjuk tanár vagy gyerekorvos - vajon hogy volt erre idejük?), vagy valami innovációs területen dolgoztak keményen a szebb jövőért (mérnök, esetleg vállalkozó), és minden esetben olyan célokat fogalmaztak meg, amikkel naiv, vagy a házasság intézményében frissen csalódott fiatal anyukáknál azonnali orgazmust lehetett okozni. Aztán csoportokba rendeződtünk, és négy érdeklődőre jutott egy mentor. A miénk természetesen gyermekorvos volt. Nyilván :-D Amikor megkérdezte, mivel foglalkozom, az volt a válaszom, hogy nem csinálok semmit. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy még ez tetszett is neki. Ezután még egy ilyen előadáson voltam, aztán soha többet. Haver vett vagy letöltött (nem emlékszem már) 2 hanganyagot; az egyiken egy férfi, a másikon egy nő darálta a már tréner-coach szintű agymosást. A hölgy már gyanús mértékben volt felpörögve. De bekapta a horgukat a húgom is, meg még egy osztálytársam is a gimiből. Mind rábasztak. Mind a hárman.

  49. Mercédesz Jenei

    A dislike-olók MLM-esek.

  50. Luna Holdvilága

    Én a NuSkinnél voltam, gondoltam jó lesz (19 voltam), mellette meg Oriflameztem, mert azokat is szerettem. Egy nap, aki beszervezett engem, rámírt, hogy szerződést szegtem, ő neki innentől nincs köze hozzám, rohadjak meg, meg, ha nem törlöm magam a rendszerből, akkor jogi következményei lesznek (meg amúgy is) stb. Pillogtam, mint Rozi a moziba. Persze előtte mézes-mázos volt, hogy jajj hát persze, mindent meg tudunk oldani... Aha. Nem voltam rest viszont felkeresni a fő nuskines csajt itt Magyarországon, tudjátok, aki a meetingeket meg ezeket tartja meg már rubinfokozatú. Megkérdeztem, hogy tényleg főben járó bűn-e, ha oriflamezek mellette. Visszaírt nekem, nagyon kedvesen (amit nagyon értékeltem), hogy már miért lenne baj, mikor a 2 cég homlokegyenest mással foglalkozik, hasonló termékük nincs is, úgyhogy nyugodjak meg. Megnyugodtam, de kiléptem, nekem ehhez se vénám, se gyomrom. Persze annyira a pofájába akartam vágni annak, aki beszervezett, hogy egy méretes f*sz... De mégsem tettem, csak töröltem, tiltottam és elfelejtettem az egészet, mondván nem ér ez ennyit. 😄

  51. Béla Balogh

    Szia! Nekem sajnos nem volt kellő akarat erőm, hogy az ismerősöm lerázzam. Pedig tudtam, hogy ez kidobott pénz mégis beszálltam... Úgy sajnáltam azt a 100€ mintha a fogamat húzták volna :D Tanulópénznek jó volt. A cicusok hogy vannak? :D

  52. Alexandra Bujdosó

    Volt szerencsem 1 honapot eltolteni a penzugyi reszen az MLM-nek, mert akkor meg nem lattam at a dolgokat. Kifizetni nem akarnak, de en mar beleoltem egy kisebb adag penzt annak fejeben, hogy “fejlodjek”, majd amikor kozoltem a felmondasomat, a mentoromnak allt feljebb, hogy most ezzel ot visszahuztam a szintlepesben. Hat mit ne mondjak, ok meg elvettek 1 honapot az eletembol. De tanulopenznek szuper volt.

  53. Anita Rezmuves

    Mindenben igazadvan!🙂épp ezért elég nekem 1 baba!!!🤣😂😂😂😂😂

  54. Laura Szeghalmi

    Én is belefutottam, egy jó barátnőm csatlakozott egy ilyen “családhoz” és mit sem sejtve elhívott kávézni mivel alapból is összejártunk nem volt semmi gyanús. Megbeszéltük hogy munka után találkozunk. Viszont a találkozón megjelent az ő “mentora” és iszonyú kellemetlen volt, mint egy kihallgatás, és felsorolta nekem az ABC összes betűjét és ezekhez kapcsoljak neveket és tel. számokat neki illetve lépjünk be együtt a Facebook fiókomba és nézzük át az ismerőseim listáját akiről úgy gondolom hogy érdekelné ez.. persze a barátnőmmel 2 szót nem tudtunk váltani. A barátnőm sem tudta, hogy mire készül az ő “mentora” neki is kellemetlen volt azóta kilépett és le is húzták pénzzel..

  55. Ketrzin Laki

    Na hagyjuk, nekem egy ismerősöm mesélt errol mert egyedul neveli a gyerekeit es milyen jo hogy veluk lehet meg stb. Nem kell elmennie melózni ,es en is éppen akkor váltam edesanyava! Ezert erdekelt miként csinalhatnek valamit ami hozna valamit a konyhára! Na el is kezdődött a szitu. Netes tali. Ismerkedés a tobbi taggal. Stb.majd a z ismerosom mondja hogy ez ugx jo es akkir leszek nagyin fasza ha sok pontot gyűjtök amihez ket erre neki egész ütött meg tudja a lopikula mit kellett meg vegyek 80ezer ft értékben en vegyem meg fizessm ki es majd ő eladja nekem es mar lesz is rajta par ezrem..mondom de en nem veszek 70 ezerért semmit hat el se tudnam adni a kadszabol meg ilyenekre ha kiveszek szerintem párom agyverzest is kapna ..na őt is elkezdtek győzködni. De nem mentem bele hat minek vegyek en ennyi penzert valamit es persze ő olyan jofej hogx mar el is adja nekem ! Hogy nekem legyen penzem....na hagyjuk! Azota nem beszelunk!!!!!!!

  56. music teacher

    Nekem a nyers, durván direkt őszinteség vált be, és nem, ebben az esetben nem érdekelt, hogy megbántom. Ha ennek ellenére sem kopott le, egyszerűen kinyomtam a telefont.

  57. Daneko

    Én annyit írok: Ha MLM köszönöm nem érdekel! És el is tűnik. :)

  58. Mu kis

    Egyet ismerek. Szakács és vitaminokkal üzletel. Tényleg minden hülyét bevesznek. És rokon!!

  59. Renataa

    Az aki pár személy aki dislikeolta a videót, az tuti mlm-es🤣 Ezután tudom én is milyen videót ajánljak ezeknek a kedves embereknek és még választ is fognak kapni minden kérdésükre☺️

  60. Gergely Fodor-Nagy

    Uhhh... nekem bőven van benne tapasztalatom. :D Kárpátalján nőttem fel, és felénk nem igazán van ilyesmi. Legalábbis a magyar közösségnek nagyon sokáig totál ismeretlen volt. Tetejébe én akkor még a húszat sem töltöttem be. Magyarországra mentem továbbtanulni, és jött egy csávó aki előadta, hogy milyen állati jól lehet majd ezzel keresni, milyen baró lesz ez suli mellett, lesz kocsi, lesz minden. :D Egyáltalán nem láttam át a szitán és belevágtam. A részletekbe nem mennék bele, de az lett a vége, hogy ugyan pénzt nem tettem bele, még is lett egy faszányos adósság belőle, pedig kemény két hónapot csináltam maximum. Full ugyan így járt egy szintén kárpátaljai lány ismerősöm. Nem mondom, hogy nem lehet ebből megélni. Nagyon jól megélni. Csak ehhez olyan alaknak kell lenni aki konkrétan az anyját is eladná. SEMMI nem fontosabb neki annál, hogy flexelhessen a pénzével. Azzal ébred, azzal fekszik, még szex közben is azon jár a feje, hogy: "pénz". :)

  61. P

    Évek óta követem a videóidat, és második generációs üzletépítőként, a szüleim révén elhiheted nekem, én valószínű több hülyét láttam, mint itt bárki. 😀 Viszont ez is egy szakma, ebből is van aki korrektül és igényesen képviseli a céget és van aki nem. Mint ahogy sminkesből is van, akihez soha többet nem megy vissza az ember, miután bohócként távozott. Akik rád írnak, hogy milyen pozitív a kisugárzásod valószínű nem a leghitelesebb emberek. Ez alapján egy kicsit általánosítás amit itt mondasz, és néhol kicsit bántó is. Lehet ezt az üzletet tukmálás, erőszakoskodás és álpozitívkodás nélkül is csinálni, csak azok nem reklámozzák magukat ennyire. Akik igazi sikereket érnek el ebben az üzlet ágban pedig nem csak a pénzről tudnak beszélni, és villogni, hogy nekik már van, a legtöbbjüknek szerintem social médiájuk is alig van, vagy privát. (legalábbis, akiket én személyesen ismerek gyerekkorom óta 😌)

  62. Tímea Németh

    Voltam ilyen MLM "ügynök" nem a legjobb tapasztalattal, kettőnèl is és azota szoba sem jöhet ilyesmi! Az egyiknél házalni is kellett, na ott elvéreztem! Meg azt nem értem hogy /nem nevezem meg a céget/ dehogy azokat a termékeket istenit akik ezt árulják! Mint a messiást ugy ,nem nem eza fő problèma ezekkel a cégekkel,hanem hogy hazudnak, de tényleg aljas modon el probáljàk hitetni az emberekkel olyan dolgokat a termékekről ami nem igaz! És tripla áron áruljàk mint amennyit valojában ér! És a vicc az hogy működnek ezek a cégek!

  63. Julcsi Jakab

    Párom által közös ismerős keresett meg, hogy ha belépek egy céghez, akkor a Maldív szigetekre, Dubajba, Balira, meg minden ilyen luxus helyre pár tízezerért simán el tudunk utazni Párommal, luxusresortba stb. Csak annyit kell csinálnom, hogy ajánlom ugyanezt pár barátnőmnek, és befizetek 50k-t kezdőtőkének. Mondom neki, hogy jól érzem, hogy MLM piramis az egész? Erre ő teljesen igazat adott, hogy jól látom, de ezzel csak jól járok stb. Mondtam neki, hogy végig kell gondolnom , mert pedagógus fizetésnél azért megnézem, hogy hova teszek 50k-t, de majd keresem. És ott, abban a pillanatban némítottam messengeren. Szerencsére azóta se keresett, bár mint később kiderült Páromat is betalálta, csak szerencsére egyikünk se kajálta be ezt az egészet.

  64. Julia Lang

    én ismerőst is simán leráztam. mert ő már nem az az ember aki az én ismerősöm. ő már valami idegen arctalan bizniszmen. így bűntudat nélkül ráztam le, hiszen egy idegen volt számomra

  65. Fruzsina Borbély

    Jo akkor ezt most elkuldom anyukamnak update: nem hajlandó megnézni :D

  66. Vivien Joó

    Én ennyit mondok már, keress normális munkát, ne másoktól kéregess.😂

  67. Bettina Máté

    Kevesebb követővel is bombáznak. Pont tegnap írtam ki kétségbeesésemben az insta biomba, hogy ne írjanak rám azért, hogy milyen jó a kisugárzásom, mert nem érdekel... 😩

  68. christyheimuth

    Én is benne voltam egy ilyen cégben pár hónapig. Igazából érdekelt, hogy nekem menne-e, plusz pont volt, hogy tetszettek a termékek, úgy éreztem tudok velük azonosulni. Aztán az még jobban esett, hogy úgy éreztem tartozom egy közösséghez (lakótársam kezdte el kollégáival, sokat találkoztunk, minden nap beszéltünk, együtt jártunk ilyen előadásokra, stb.) aztán óriási pofáraesés lett belőle :D Nem is azért, mert rájöttem, hogy túlságosan érdekel mit gondolnak rólam mások és ezért alig mertem pár embernél többnek írni ezzel kapcsolatban, hanem mert miután kiléptem belőle, hirtelen a barátnők is eltűntek :D akikkel addig minden nap kommunikáltunk, nem csak az MLM-ről, minden egyéb személyesebb témáról is. Hirtelen, ha kerestem őket, már nem volt olyan fontos visszaírni nekem. Már nem mentünk annyit kávézni. Igazából ez a gusztustalan és bántó ebben az egészben, nem az, hogy valaki pénzt akar keresni könnyebben ebben a világban és kicsit (khm) rámenősebb. Az MLM (szerintem) működik, különben nem lennének benne annyian. Kell hozzá kitartás és az, hogy leszard mások véleményét. Akkor úgyis találsz olyat, akit ez szintén érdekel. Aztán az is talál valakit, majd a következő is, és a következő is. De ez nekem nagyon kiábrándító volt, hogy egyetlen percig sem volt szó igazi szimpátiáról köztünk, csak addig voltam jófej, amíg lehetőséget láttak bennem.

  69. Katalin Dósa

    Óóóó az mlm, minden napos dolog... külföldön élek és ott a magyar csoportokban folyamat posztolgatják, hogy "részmunkaidő, nem kell nyelvtudás, otthonról is végezhető munkára keresek főleg hölgyeket...." Egyszer volt, hogy én is neki voltam keseredve egészségügyi gondok miatt és segítséget kértem a neten... szerettem volna egy jó természetgyógyászt találni. Erre megtalált egy nő, hogy ő évek óta nyom valami csodaszert és az egész család szedi és soha sem betegek meg blabla. 60 eur 1 üveg... mondom, jó megnézem majd amazonon mi ez. Ohó! Dehát amazonon nem lehet kapni, nem árulhatják ott, biztosan hamisítvány, majd ő regisztrál nekem és akkor még lesz kedvezmény is! Na mondom... mlm? MLM. Én annyit mondtam, hogy nem értek egyet ezzel a fajta üzleti modellel és rá is kerestem, hogy nem egyszer voltak eljárások a márkával szemben (sokszor állítottak olyat egy-egy termékükről ami valótlan és nem bevizsgált volt). Undorítónak és gyomorforgatónak találom ezeket az embereket, akik arra várnak, hogy egy neki keseredett vagy naív lelket találjanak és addig manipulálhassák, amíg bele nem rokkan anyagilag.

  70. Viktória Bogdányi

    Altalaban telefonon zaklatnak az ilyenek, lehet bunko vagyok, de a csaj szovegelese kozben kinyomtam a telefont :D tobbet nem keresett :D

  71. Judit Kauer

    hobby pszichologusként engem kimondottan érdekelt, hogy ezek az mlm-es mondjuk ki a foreverröl szolo emberkék. Érdekelt, hogy meddig hajlandóak elmenni, trükközni, a bizalmadba férközni, egyszóval mindent megtenni, hogy megnyerjenek maguknak. Pár titkos csoportjukba is sikerült bejutnom és olyan dolgokrol beszeltek, treningeztek az embereket, hogyan vedd fel a kapcsolatot a facen tök idegennekkel, ferközz a bizalmukba, mutass erdeklödest, dicserd meg az eggyik képét es talált meg a gyenge pontjat amivel hatni tudsz ra ..... fujjj gondoltam ez nagyon gusztustalan. Ezek kökemeny Brandot epitenek es a facebokot csakis üzletre hasznaljak. Hihetetlenül rafinaltan felepitett marketingel dolgoznak, ök mindig kihangsulyozzak, hogy nem termékforgalmazok!!! Ök oda akarjak neked az egészséget adni. Kiváncsisagom hatartalan volt, ezert nagyito ala vettem a termeküket, amiket mindig ugy reklamoznak, hogy termeszetes etrendkiegeszitök ... utananeztem alaposabban milyen összetevökböl all a cucc. Minden volt abban: gumi arabicum, terfogatnövelelö es egyeb "termeszetes" cucc .... amikor a csajnak mondtam, hogy dehat ez egészsegre artalmas dolgokat tartalmaz akkor törölt es letiltott ... nehogy mar rontsam az üzletet. Egyebkent egy- ket orvos is benne van ebben az mlm rendszerben es akkor jön az igazi nepbutitás: ha egy orvos szájabol halljuk, hogy mi jo a te bélfloradnak es az emesztesednek akkor az tuti ugy van elhihetjük, mert orvos. Eleg elkeseredett orvos lehet ha a gyogyitast lecserelte az mlm-re. Szoval engem csak az lep meg, hogy mennyien bedölnek ennek ... amugy a termekek brutalisan dragak .... vacakok ..... de a jo Brandnek köszönhetöen meg a sz..t is eladjak. Hmmmmm

  72. Petra 0095

    Kimásoltam egy beszélgetés kis szősszenetét egy MLM-es emberkével aki az erőszakos,értetlen kategoriába tartozott. Hála Isten rajta kivül csak 2 emberrel kellett ilyen durvának lennem(nem szokásom az lenni) de ez hatásos volt minden alkalommal ,mert ezután lekoptak🙃👌🤣 - MLM - es : Csak olvastad??? 😮 Marketing tervünket láttad egyáltalán? Vagy mindent elhiszel, amit a másik ember mond? Ha én elhinném, amit a mások mondanak, akkor nagyon negatív ember lennék és munkanélküli az biztos. Még jó, hogy mindenki a saját élete kovácsa. 🙏 - Én : Ember ! Hányszor mondjam màr el ,hogy benn voltam a szektás csoportjaitokba facen, mert meghívtak bele ,jó pàr "meetinget és konferánciát" hallgattam meg. És a hasamat fogtam a röhögéstől,hogy el is hiszitek amit mondtok, és közben mélységesen felháborít ,hogy embereket etettek és hitegettek kamu munkával és gyors meggazdagodással. Hidd el nem vagyok én negatív , csak reális és józan. Aki nem dől be kamu MLM cégek meséjének. Úgyhogy légyszíves tényleg hagyjál már ezzel! Nah , ezekre már egyik alkalommal sem érkezett válasz🤣👌🙃

  73. Csilla Rigó

    Én voltam tagja mlm-es rendszernek. És azt gondolom, hogy vannak köztük nagyon jó emberek. Had erősítsem azt a tábort, akik szerint nem átverés és piramis játék az egész. Életemben nem ismertem olyan jó embereket, mint akikkel itt megismerkedtem. Ezen kívül iszonyat nehéz munka. Ha nem a legnehezebb. És itt nem fizikai nehézségre gondolok, hanem mentálisra. Ezért nem sikerül, csak kevés embernek. A legnehezebb munka emberekkel dolgozni. Idegen emberekkel beszélgetni nap mint nap. Pszichológia, rengeteg tanulás, önismeret és gyakorlás. Kicsit irígylem őket és felnézek rájuk. Nagyon sokat fejlődtem, amíg a tagja voltam, de nem volt elég. Ja és félreértés ne essék, nem győzködni akarok. Csak megosztottam a gondolataim 😘

  74. Éva Nagy

    Szia! Az Instagramon heti szinten kapok ismeretlenektől üzenetet, általában ugyan az a jaj de kreatív vagy, jó a kisugárzásod stb szöveggel. Ezeket általában egyszerűen csak tiltom. Viszont a párom édesanyja tagja egy ilyen cégnek. A megismerkedésünket követően próbált berántani ebbe, mikor illedelmesen nemet mondtam, arra természetesen az volt a válasz, hogy azért nem csinálom, mert nem akarok pénzt keresni. Oké.. Később felkértek, hogy egy ilyen szektagyűlésen készítsek a résztvevőkről fotókat (hobbi szinten fotózok, van hozzá megfelelő gépparkom, úgy voltam vele, hogy gyakorlásnak éppen jó alkalom, meg hajtott a kíváncsiság, hogy tényleg olyan borzalmas e egy ilyen rendezvény, mint ahogy azt már hallottam sokszor). Nem túlzok ha azt mondom, hogy ez még annál is borzalmasabb volt, mint ahogy erről már mások meséltek 😂 Kozmetikai termékeket, illetve vitaminokat futtat a cég, annyi hazugság hangzott el azon a rendezvényen, amit nekem biológusként fájt hallgatnom, sőt legszívesebben kiálltam volna és rácáfoltam volna minden hülyeségre. Hangzatos technológiák, csoda hatóanyagok, hihetetlen fogyások stb. Borzasztó.. És ezekkel tévesztik meg a hiszékeny és a biológiai folyamatokban nem jártas embereket. Soha többet nem szeretnék ilyesmiről hallani. Jelenleg külföldön élek és a környékbeli magyarok bombáznak a jobbnál jobb ajánlataikkal, még itt is. Hihetetlen 🤯

  75. V mint Vélemény

    Kiváló videó!

  76. Barbara Majoros

    Annyira jó, hogy végre valaki foglalkozik itthon is ezzel. Nagyon szépen összerakott video lett :) Csak nem a younique-al kerestek?:D Én is kaptam rendszeresen instagramon ilyen megkereséseket, és volt olyan, hogy közöltem, hogy köszönöm, pszichológusként nem akarok salesel foglalkozni, nekem más a hivatásom és az érdeklődésem, volt aki szabályosan felháborodott, hogy ki akarok maradni a fasza lehetőségből:D Én csak visszakérdezek, hogy "El tudod képzelni, hogy nem azt akarom amit te? Mást akarok dolgozni? Nem az érdekel ami téged, és mások a céljaim?" Aztán tiltom meg se várom a választxD Mióta ki van írva, hogy anti-mlm azóta csak magyar forever-livinges csajok próbálkoznak. Haragudni nem tudok senkire, mert tényleg nagyon durva agymosást kapnak emberek belépve egy mlm-be, és jellemzően a nehezebb élethelyzetben lévőket, úgymond a "gyengéket" vadásszák nagyon durván. És nagyon sokan nem is tudják minek a részei, és nagyon későn jönnek rá. Amúgy aki tud angolul anti-mlm-es tartalmakat nagyon javaslok, főleg Kiki Chanel, ő nagyon szépen lebuktatja ezeket, és a pszichológiai terror és agymosás részét is részletesen bemutatja. Mindenki vigyázzon magára, és óvakodjon az OVB, Forever living, doTerra, Youngliving, beachbody és még 100más borzasztó terméktől és cégtől. :D

  77. Szandra Pálla-Sipos

    Imádtam a videód minden percét. Jó, mondjuk az összesnek. ☺️ Engem még középsulisként beszerveztek egy parfüm utánzatos cégbe. Én pedig az akkor még barátnőmet (kb szörnyet teremtettem). Nekem nem ment és én abbahagytam. Barátnőm, akinek a neve legyen most Bogi, aratott vele. Aztán beszervezte őt előbb egy bróker cég, beszervezett engem is. Egy meeting elég volt, hogy tudjam, nem kell. De hát a barátnőm. Aztán egy hipiszupi cégnél lett üzletkötő, volt ott is minden. Arc, test, meddőség... Mindent megugrottak.... 😒 Nos Bogi szervezett egy másik barátnőnkkel a Westendbe egy talit. Évek teltek el, örültem, mint majom a farkának, hogy talizunk. Elhívott minket az előadásra, aminek csak a közepén esett le, miért is akart talizni. De hát a barátnőm. Ide is elmentem egy meetingre, mert van egy barátnőm, aki nagyon szeretett volna babát. Konkrétan a kezdő csomag több volt mint 100ezer. És mikor mondtam Boginak, a barátnőmnek, hogy én ezt sajna nem fogom tudni összerakni erre a csomagra, kb én voltam a szar alak. Tehetetlen vagyok, nem is akarom ezt igazán. Erre sem vagyok képes. Sosem fogok kitörni. Így váltunk el, ezekkel a szavakkal, sok sok éve. Azóta sem kerestük egymást, de nem is igénylem. Ilyen emberekre nincs szükségem az amúgy teljes életemben. 💕 Bocsi, hosszú lett, de én így jártam az MLM-mel. Nagyon jó videó lett. 🥰

  78. Dorna H

    Imádom az előadásmódod és humorod, Gabi!:)))))

  79. Zvolenszki Benjámin

    És tényleg. Tényleg így csinálják, ahogy mondod... Visszanéztem apám videóját arról, amikor felvette videóra ahogy egy egész órát beszélget egy MLM-essel, és tényleg úgy kezdi, hogy "imádom a stílusodat és ilyet keresek [...] roppant intelligensnek tartalak"... én meg azt hittem hogy a callcenter a legjobb idegesítő műfaj. Aki kíváncsi egy MLM-es beszélgetésre, bár szerintem borzalmasan fárasztó: hugets.info/show/rpaslKfGtHtiyqg/vide.html

  80. Expert Construct

    Az MLM lényege, hogy a barátaid és ismerőseid bocsátod áruba a "fölötted" álló gyémántügynök érdekében. Még jó, hogy "családként" működnek, mert barátaid tuti nem lesznek egy idő után :)